LuminArt Photography

Szenvedéllyel, szívvel, alázattal

 

Váczi Ágnes vagyok, három gyermekes közgazdász Anyuka, aki közel 20 szenvedélyes évet töltött el a pénzügyi szektorban, majd a hobbijában találta meg újra önmagát és azt a munka lehetőséget, ami mellett a gyerekeinek is meg tud adni minden időt és figyelmet és önmaga is ki tud teljesedni.

Szenvedéllyel. Talán örökölt szenvedéllyel. Valószínűleg, amikor a szüleim lázas izgalommal az otthonunkban rögtönzött sötétkamrában hívtak elő saját képeiket nem gondolták, hogy én majd továbbviszem ezt a szenvedélyüket, igaz egész más keretek között.

Én is filmre fotózással kezdtem, de hol vannak már azok a tehetetlen várakozással telt egy-egy hetek, amikor beadtunk egy 24 vagy 36 kockás tekercset a laborba és türelmetlenül vártuk, hogy mikor vehetjük kézbe a papírképeket.

Nem vagyok türelmetlen ember, de számomra az igazi fotó-szerelem, akkor érkezett meg, amikor a digitális korszak beköszöntött. Az a csoda, hogy rögtön látjuk mit alkottunk sokkal közelebb hozta az alkotás örömét számomra.

Mert a technikai tudást elsajátítjuk, és elképzeljük mit akarunk megalkotni, de azt rögtön (majdnem) készen látni, az egy egész más világ.

Tudom, hogy sokan úgy tartják az igazi fotózás filmre történik és tanáraim hatalmas tudása e téren nem is sugallt mást, de én vállalom, hogy a digitális kor vívmányaival én jobb fotós lettem, többet tudok, többet merek. Valahol a két szellemiséget ötvözve: a tudatos tervezést és tökéletesre törekvést a szabad szellem merészségével és a konvenciókból kitöréssel alkotok.

Folyamatosan inspirálódok és tanulok, de csak azt igyekszem beépíteni a munkámba, amit igazán magaménak érzek, nem engedve a múló divatnak a minőség rovására.

Többféle stílusban alkotok, hiszen én magam is többféle hangulatot, érzést, gondolatot élek meg nap, mint nap. Egyszerre vagyok romantikus, laza, elegáns, kísérletező, kíváncsi, vidám, nyitott, anya, feleség, gyerek, barát, művész, de mindenekelőtt alkotni vágyó, ezért ha egyedi, időtálló, minőségi fényképeken szeretnéd viszontlátni magadat és szeretteidet, vagy éppen rendezvényed, akkor jó helyen jársz.

A stílus választható, a minőség garantált. LuminArt Photography.

Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.